RSS
Távozik Magyarországról a világhírű márka Red Bull cég

Információk szerint leépítheti magyarországi irodáját a Red Bull. A társaság vélhetően a csökkenő fogyasztás és a chipsadó miatt redukálja minimálisra magyarországi jelenlétét, az energiaitalt továbbra is értékesítik majd hazánkban

A Marketing & Média értesülése szerint leépítheti magyarországi érdekeltségét a Red Bull. Úgy tudjuk, hogy az erős árverseny miatt igencsak megcsappant a kereslet a cég termékei iránt, így piaci részesedésük a lap információi szerint három százalék alá csökkent, továbbá jelentős népegészségügyi termékadót is kellene fizetnie a cégnek.

A Red Bullnál a lapnak azt mondták, hogy a cég nem vonul ki, a cég termékei tehát továbbra is kaphatóak lesznek hazánkban.

A Red Bull "visszavonulásának" egyik előjele az volt, hogy január elején a Telenor megszüntette a még 2010-ben piacra dobott Red Bull Mobile márkanevű tarifacsomagját. Szintén január elején jelentették be azt is, hogy az energiaitalos cégtől távozik Büttl Krisztián marketingvezető. A szakember jelenleg már a Samsungnál dolgozik. A távozásával kapcsolatban érdekes momentum volt, hogy nem neveztek ki senkit az utódjául, írja a lap. Ez arra utal, hogy a cég a magyarországi marketinggel és szponzorációs tevékenységgel is felhagyhat a közeljövőben.

Az osztrák anyacég 100 százalékos tulajdonában lévő Red Bull Hungaria Kft. 2011-ben 2,69 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 670 millió forintos csökkenést jelent a korábbi évhez képest, s már 2011-et is veszteséggel zárta a cég. A társaság tavaly Magyarországon 35 főt foglalkoztatott. (Az energiaitalt nem nálunk gyártják, hanem Ausztriából importálták).

A Red Bull Hungaria Kft. tavalyi árbevételéről nincsenek még információk, de sokat sejtető az egyik konkurens tavaly év végi nyilatkozata. A Bomba forgalmazójának elmondása szerint ugyanis 2012-ben 15-20 százalékkal esett az energiaitalok forgalma. Ráadásul a fogyasztók jelentős része az olcsóbb árkategóriájú energiaitalok felé fordult.

A chipsadónak is nevezett népegészségügyi termékadó pedig jelentős többletköltségeket jelent a magas koffeintartalmú italokat értékesítő cégeknek. A piacvezető Hell néhány nappal ezelőtt kiadott közleményében úgy kalkulált, hogy a chipsadó 400 millió forintos adóterhet ró rájuk, de közölték: ennek ellenére folytatják a meglévő koffeinszinttel a termékeik gyártását.

Nem példa nélküli, hogy egy italos cég visszavonulót fúj a magyar piacról. 2011-ben a Bacardi-Martini számolta fel a helyi képviseletét. Ezt akkor a fogyasztás visszaesésével és jövedéki adó emelésével indokolták. Az italgyár ugyan megszüntette a saját tulajdonú cégét, de forgalmazókon keresztül elérhető maradt a kínálatuk a magyar piacon.

Munkába állását segítő program indult

Hallássérültek munkába állását segítő program indult Csongrád megyében - tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t.

Varga Márta elmondta, a speciálisan a hallássérültek kommunikációs sajátosságaira épülő, az álláskeresést segítő tréning programját a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) Csongrád megyei csoportja és a kormányhivatal munkaügyi központja közösen dolgozta ki és valósítja meg.

A képzés során olyan kommunikációs helyzeteket alakítanak ki, amelyek a gyakorlatban is előfordulhatnak. A csoport számára problémát jelentő kérdéseket, szituációkat tárják fel és a megoldási lehetőségeket közösen alakítják ki; ebben nagy hangsúlyt kap a vizualitás, az érthetőség. A tréner ügyel arra, hogy beszéd közben lássák a száját, és jelnyelvi tolmács is segíti a közös munkát.

A résztvevők önismereti kérdőíveket töltenek ki, szakmai segítséggel elkészítik önéletrajzukat. Beszélgetnek a sikeres álláskereséshez szükséges ismeretekről, és gyakorlatok segítségével fejlesztik önmagukat, készségeiket.

A csoport tagjai - akik a felkészítők szerint lelkesen fogtak hozzá a közös munkához - a huszonévestől az ötvenévesig terjedő korosztályba tartoznak.

A kommunikációs vezető közölte, a védett foglalkoztatók - mint például a SZEFO Zrt. vagy az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft. - mellett egyre több munkáltató alkalmaz hallássérülteket. A végső célt, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációját már több támogatási forma is segíti: a rehabilitációs kártyával foglalkoztatott személy után adókedvezményt vehet igénybe a munkáltató, és hamarosan indul egy uniós támogatással zajló program újabb szakasza is, amely keretében a megváltozott munkaképességűt dolgozót alkalmazók pályázhatnak bér- és költségtámogatásra.

Emelkedhet a balesetmentes sofőrök kötelező gépjármű felelősség biztosítási dija

A kötelező gépjármű felelősség biztosítási kedvezmények visszavonására szólította fel a biztosítótársaságokat a PSZÁF. A biztosítók az elmúlt években tömegével haladták meg a korábbi bónusz-malusz rendszert, miután a kármentes autósok a B10-es kategória után további kedvezményeket nem kaphattak.

Közel tíz biztosítótársaság képviselői kaptak kötelezést a napokban arra, hogy legkésőbb január 31-éig módosítsák kgfb-díjtarifáikat, az ügyfelek kárelőzményét kizárólag a 10+4-es bónusz/malusz (B/M) rendszerű besoroláson belül értékelve. A felügyelet szerint tavaly decemberben vezetői körlevélben tájékoztatták a piac szereplőit a kgfb-díjtarifa-hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti elvárásokról, amelyben már jelezték, hogy a PSZÁF jogszabálysértőnek minősíti azt a díjhirdetést, amely a jogszabályban meghatározott B/M besorolási kategóriákon felül további fokozatokat állapít meg. A jogalkotó az osztályok és károk számának megjelölésével egyértelműen meghatározta a kármentességhez kapcsolódó díjkedvezményeket, illetve a károkozók díjtöbbletét − fogalmaznak.

A biztosítók az elmúlt években tömegével haladták meg a korábbi B/M-rendszert, miután a kármentes autósok a B10-es kategória után további kedvezményeket nem kaphattak: megszülettek a B10+, majd a B10++ kategóriák − ezeket azonban a felügyelet eddig egyszer sem bírálta. Korábban a B/M-rendszer a bónusznál 5, a malusznál pedig 25 százalékos díjlépcsőket is meghatározott, ettől a biztosítók nem térhettek el, és a gyakorlat ma is lényegében lineáris. A piaci verseny miatt ma több olyan biztosítói ajánlat is akad, amely alacsonyabb bónuszszinthez is kedvezményt csatol, hogy a kevesebb kárt okozó autósokat magához kösse − a kedvezményt ugyanakkor saját kockázatukra vállalják a cégek. Az, hogy a felügyelet a kedvezmények megszüntetésére kötelezi a piac legnagyobb részét, az autósoknak a díjak emelkedését jelentheti, ráadásul egy olyan tételről van szó, amit a biztosítók vállaltak.

A lépéssel egy olyan ügyfél kaphat extra kedvezményt, aki például egy autósújságot járat vagy vért ad, azt azonban, hogy éveken keresztül balesetmentesen vezet, csak a B/M-rendszeren keresztül honorálhatja a biztosító − ez pedig nem osztható további részekre, hogy például a balesetmentességi extra kedvezményt a nagyságrendileg kisebb kockázatú ügyfelekre érvényesíthessék a biztosítók.

Az Olaj Ára zuhanni fog

Amerika felforgatja a világpiacot
Az Egyesült Államok 2014-re olajfelhasználásának már csak egyharmadát kitevő, napi mintegy 6 millió hordót fedez majd importból az EIA (Energy Information Administration) energiaügyi hivatal előrejelzése szerint. Ez alig fele a 2006. évi szintnek, amikor az USA még felhasználásának kétharmadát fedezte importból. Az Egyesült Államok belföldi piacának átalakulása alapjaiban forgatja fel a világpiac több évtizede bevett kereskedési gyakorlatát. Amilyen mértékben növeli az Egyesült Államok belföldi olajtermelését - tavaly ebben történelmi csúcsot ért el -, olyan mértékben növekszik importdöntéseiben az olaj típusának és a szállítási távolságnak jelentősége. Emiatt volt - és marad is - Kanada az USA legnagyobb olajszállítója.

Milliós átalakítások váltak szükségessé
Nemcsak a földrajzi közelségről van szó, hanem arról is, hogy a kanadai nyersolaj épp az a nehéz, kénes típus amelynek a feldolgozására az amerikai finomítók fel vannak készülve. Néhány éve, a palagáz-forradalom előtt még úgy tűnt, hogy a nyugat-kanadai olajhomok-mezőkről származó nehéz nyersolajban rejlik az amerikai olajellátás jövője, miközben a könnyű nyersolaj egyre drágább lesz. Az amerikai finomítók ezért milliárdokat költöttek krakkoló berendezéseik átalakítására a nehéz, kénes kanadai nyersolaj feldolgozásához. Mire azonban ez megtörtént, az amerikai piacot valósággal elárasztotta az észak-dakotai, texasi, pennsylvaniai és más olajhomok-mezőkről származó könnyű nyersolaj. Ebből a fajtából jelenleg mintegy 50 millió hordó fekszik el készletekben. Az amerikai finomítók, mivel nem akarják veszteségként leírni átalakítási költségeiket, a bőven rendelkezésre álló könnyű nyersolaj ellenére is még hosszú évekig inkább a nehéz, kénes nyersolajat vásárolják majd. Ez jó hír Kanadának, Mexikónak és Venezuelának. Rossz hír viszont Afrikának, főként nagy a nyugat-afrikai OPEC tagországoknak, Nigériának és Angolának.

Az Egyesült Államok 2010 júniusa óta már felére csökkentette nigériai olajimportját: az EIA adatai szerint napi több mint egymillió hordóról 2012 októberéig napi 543 ezer hordóra. Az angolai import pedig a 2008-as napi 513 ezres átlagról 200 ezer alá esett. Edward Morse, a Citigroup Global Markets árupiaci elemzési igazgatója szerint az Egyesült Államok az idei második negyedévre már teljesen leállítja a nyugat-afrikai könnyű nyersolaj importját. Az ottani exportnak tehát más felvevőpiacot kell találnia, ami minden bizonnyal India, Kína, Európa és Dél-Korea lesz. Az amerikai import megszűnése tehát a világpiaci kínálat növekedése, az árverseny fokozódása miatt minden bizonnyal csökkenti majd a világpiaci árakat. Edward Morse szerint ezért az elmúlt néhány évben gyakorlatilag a világpiaci olajár alsó küszöbjeként beállt hordónkénti 90 dolláros szint komoly piaci zavarok közepette az árplafon szerepét veszi át. Emellett az amerikai olajimport csökkenésével párhuzamosan az előttünk álló évtizedben a nemzetközi olajkereskedelmi útvonalak is jelentősen átalakulnak.

300ft felett maradhat az euro

A Raiffeisen elemzői szerint a kedélyeket az borzolja a forintban, hogy a megnyilatkozásokból úgy tűnik, extra lazítással is fog jelentkezni a jegybank a gazdasági növekedés beindítása érdekében. Egy pénteki interjúban konkretizálta is az NGM államtitkára, mire gondolnak: vállalati kötvények és állampapírok vásárlása, valamint hiteltendereket indíthatna a kereskedelmi bankoknak. Igaz, sok kétség ezekről eddig sem volt, Matolcsy György már jó ideje célozgat hasonlókról - olvasható a bank heti elemzésében. A héten elszomorító ipari számokat tett közzé a statisztikai hivatal. Bár ezek még csak gyors becslések, részletes bontást nem tartalmaznak, három fő oka is lehet a 6,9 százalékos visszaesésnek. Egyrészről a tavalyi bázis magasabb volt, novemberben volt egy megugrás anno. Másrészről régiós trendről is beszélhetünk, a környező ország adatai is erősen mínuszosak. Harmadrészt az elektronikai, telekommunikációs szektor termelése még jobban csökken, és teljesen eltünteti az autógyártás pluszait. Ez arra utal, hogy a beérkező adatok alapján (melyek a konjunktúra stabilizálódását, enyhe javulását mutatják a mi értékelésünkben is)a tagok már nem fontolgatják a negatív kamat bevezetésének lehetőségét. Azt, hogy ez a lépés már be is volt árazva, jól mutatja az euró közel 2 százalékos erősödése azóta, ami az elemzők számára kicsit túlzónak is tűnik. Persze a bankközi kamatoknak van honnan emelkedniük: az utóbbi időszakban az Euriborok még a japán kamatok alá is süllyedtek, pedig historikusan a fordítottja jellemző. A kamatok emelkedése további euró erősödést vetít előre. Ez azonban korlátozott lehet a bank szakembereinek várakozása szerint, egyrészről a gyenge makrogazdasági fundamentumok miatt, másrészről a periféria kockázatai miatt.

Részvénypiac 2013 Fordult a svájci frank!

Talán a Mikulás-rally közeledtét jelezheti, hogy a menekülőinstrumentumoktól - svájci frank és arany - szabadulnak a befektetők, miközben az euró erősödik a dollárral szemben, az európai részvénypiacok pedig tovább kapaszkodnak felfelé.

Érdekes árfolyammozgásokra figyelhettek fel a befektetők hajnalban az arany és reggel a svájci frank piacán. A frank két nap alatt nyolchetes mélypontjára került az euróval szemben. A drasztikus euróerősödés annak köszönhető, hogy a svájci Credit Suisse bejelentette, hogy negatív kamatot számít fel ügyfeleinek.

A néhány napja még 1,203-hoz tapadó keresztárfolyam miatt már-már attól lehetett tartani, hogy a svájci jegybanknak újra rá kell tenyerelnie a frankeladások elindításához szükséges gombra. A svájci deviza viszont most gyengülésnek indult és ma 11 órakor egészen 1,2144-ig emelkedett, ahol legutóbb szeptember közepén járt. Jelenleg a kurzus 1,2115 környékén áll. A forinttal szemben a mélypont 232,30 alatt volt, röviddel dél után ennél 50 fillérrel volt feljebb az ár. A frank azért nem tudott ennél lejjebb ereszkedni, mert a forint továbbra is 282 felett jár az euróhoz viszonyítva.

Miközben a nyersanyagok drágultak az aranytól mint menekülő devizától inkább szabadultak a befektetők, bár nem kizárt, hogy megint egy öngerjesztő stop-loss hullám okozta az áresést. Mindenesetre tegnap még 1721 dolláron is forgó nemesfém több lépcsőben döccent le a jelenleg 1704 dolláros szintre, mellyel fontos technikai szint árfolyamokat is átlépett. Így piaci szakértők nem tartják kizártnak, hogy .

Az euró mindeközben folytatta izmosodását a dollárral szemben, a délelőtti órákban tartósan 1,3070 felett tartózkodott, hisz Európából csupa jó hír érkezett.

Psy - Győzike paródia - Zebrát láttál már ? Somogyi András, Gáspár Győző Psy-paródia zebra

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/k_KBZwfoIOc&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/k_KBZwfoIOc&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

A Mol és az OTP hátán emelkedett a BUX 2013

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,28 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 17 845,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Gabler Gergely, az Equilor üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap főszereplője a Richter volt, amely 6,4 milliárd forinttal átlagos forgalmának mintegy tízszeresét produkálta csütörtökön. Emlékeztetett arra, hogy a gyógyszerpapír november 30-án kikerül a MSCI Emerging Markets (feltörekvő piaci) indexből. Ennek nyomán az ETF alapoknak kötelező eladniuk a Richtert - mondta a szakértő.

BUX index

Gabler Gergely kifejtette: a Mol és az OTP a kedvező nemzetközi hangulat nyomán tudott erősödni, míg a Magyar Telekom piacán több nagyobb eladó húzta le az árfolyamot. Králik István, a KBC vezető üzletkötője is a Richter szereplését emelte ki. A szakértő péntek után korrekcióra, vagyis emelkedésre számít a Richter piacán, de szerinte nem várható gyors "felpattanás" az árfolyamban.

MOL részvény

A Mol 445 forinttal, 2,58 százalékkal 17 680 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,42 százalékkal 3933 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

OTP részvény

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 393 forintra csökkent, forgalma 360,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 0,41 százalékkal 35 625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 274,5 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,06 százalékkal 16 800 forintra esett.

QUAESTOR részvény árfolyamok alakulása 2013 Egyre közelebb a költségvetési szakadék

Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező hírek határozhatják meg a nemzetközi részvénypiacok hangulatát. Több fontos makrogazdasági adat is érkezik a tengerentúlról, és itthon is érdemes lesz figyelni a jegybank kamatdöntő ülésére.

Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok folytatják a vitát a költségvetési kiigazításokról, megkezdődik a kongresszus három hetes ülésszaka. A makrogazdasági naptárban is minden napra jut fontos adatközlés, ezek közül a keddi tartóscikk megrendelések, a keddi és csütörtöki lakáspiaci adatok, valamint a csütörtöki GDP-felülvizsgálat emelhető ki.

Az uniós vezetők ma folytatják a tárgyalásokat arról, hogy miként lehetne fenntarthatóbb pályára állítani a görög államadósságot és hogy megkapja-e a hellén állam a 31,5 milliárd eurós következő hitelrészletet. Az uniós vezetők korábban tárgyaltak arról, hogy csökkentik a görög hitelek kamatlábát, illetve hogy két évvel több időt adnak a megszorításokra.

Itthon kedden tartja kamatdöntő ülését a jegybank monetáris tanácsa, a döntéshozók szűk többséggel ismét megszavazhatják az alapkamat csökkentését, sorozatban a negyedik egymást követő ülésen. A pénteki leminősítés ellenére is jól tartja magát a forint, az ország-kockázati felár is 300 bázispont alatt maradt, emellett a kamatcsökkentés mellett érvelők a gazdaság vártnál gyengébb teljesítményét és a mérséklődő inflációt is megemlíthetik majd. A mostani kamatcsökkentés után azonban kivárást várunk, 6%-os év végi jegybanki alapkamattal számolunk.

Múlt pénteken, a karácsonyi vásárlási szezon kezdőnapján 89 millió amerikai vásárolt az üzletekben vagy interneten, ez 3,5%-os emelkedés az egy évvel korábbi értékhez képest. A négynapos hosszú hétvégén rekordszámú, 247 millió vásárlót regisztráltak, ez 9%-os bővülésnek felel meg. Az előrejelzések alapján a mai napon, ami hagyományosan az online vásárlás kiemelkedő napja, 123 millióan választják az internetes ajándék-beszerzést. A várakozások szerint az online értékesítések meghaladhatják az 1,5 milliárd dollárt, ez 20%-os bővülést jelentene a tavalyi számokhoz képest. Az internetes vásárlási láz legnagyobb nyertesei az eBay, az Amazon.com vagy az Apple lehetnek, azonban a nagy áruházláncok, mint a Wal-Mart, a Best Buy vagy a Target weboldalai is komoly forgalombővülést regisztrálhatnak a mai napon. A digitális könyvek és hang- és videó-tartalmak iránti kereslet 29%-kal bővülhet, a játékeladások 27%-kal, míg az egyéb fogyasztási cikkek értékesítése 23%-kal emelkedhet.

BUX index árfolyamok változása 2013-ban

Majd 3 százalékot esett a héten a BUX,

A héten 2,97 százalékkal esett a BUX, a vezető papírok mindegyike veszített az értékéből.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 546,78 ponttal, 2,97 százalékkal csökkent. Az előző heti 57,3 milliárd után 54,31 milliárd forint volt a forgalom. A negatív külső hatások mellett a magyar tőzsdeindexet elsősorban az OTP, a Mol és a Magyar Telekom húzta le. Az elemzők szerint e papírok árába 3-5 százalékos esést árazott a piac, így a jövő héten már emelkedés várható. Kérdés azonban, hogy milyen hatással lesz a kereskedésre az, hogy a Standard & Poor´s pénteken az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamidejű magyar hazai és külső államadósság besorolását.

Hétfőn a magyar kiigazító csomag harmadik fordulója volt napirenden. A reakció tankönyvszerű volt: azzal, hogy a költségvetést rendbe rakták, erősödött a forint, a jegyzések 282,50 alá mentek estére, az egyenlegjavítás eszköztára azonban meglátszott a részvényárfolyamok alakulásán - vélték elemzők. Kedden a Magyar Telekom a parlament által elfogadott közműadó, a Mol pedig Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elítélése miatt esett, míg az OTP-t a bankadó befolyásolta.

Szerdán a Magyar Telekommal kapcsolatban a szakértők borúlátóan nyilatkoztak, miután a távközlési cég szerint a 2013-tól fizetendő közművezeték-adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz, ami a tőzsdei elemzők szerint jelentősen csökkentheti a kifizetendő osztalékot. Csütörtökön - elemzők szerint - ismét levált a nemzetközi pályáról a hazai tőzsde. Még mindig a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési kiigazításokat, illetve az IMF/EU-megállapodás hiányát árazták.

Pénteken a pozitív nemzetközi piaci hangulat húzta a BÉT-et, még nem éreztethette hatását a zárás után érkezett S&P-bejelentés Magyarország leminősítéséről, ami a forint piacán az euróhoz képest kevesebb mint egyszázalékos gyengülést hozott.

neked ....szerelmem

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/YmrRkuUXwso&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/YmrRkuUXwso&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

RSS
Autózálog hitel 2013
A finanszírozás feltételei
Megfinanszírozható járművek:
Használt gépjármű (személygépkocsi, 3,5 tonnáig kishaszongépjármű, motorkerékpár).
A használt gépjárműnek eleget kell tennie az alábbi követelményeknek:
A gépjármű kora a finanszírozási szerződés megkötésekor legfeljebb 14 év, a kishaszongépjárműé 11 év lehet;
A futamidő végén a gépjármű kora nem lépheti túl a 15,
kishaszongépjárműve...
Kata Adókalkulátor 2013: kata adózás 2013
Az áfa miatt még idén érdemes dönteniük az evásoknak, hogy kisadózók lesznek-e. Hogyan számoljanak? Mi lesz az iparűzési adóval? Ehhez nyújtunk támpontokat, melyekből kiderül: akkor érdemes a katát választani, ha az éves bevétel közel van a 6 millió forinthoz. A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) és az egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) hatálya alá tartozók közterheinek összehaso...
személyi kölcsön nyaralásra 2012-2013
Mire fordíthatja a felvett hitelösszeget?
Belföldi és külföldi nyaralásra: szervezett- vagy egyéni utazás
Gyógyüdülésre: szállás, kezelések
Utazási költségekre: repülőjegy, komp, benzin
Egyéb költségekre: költőpénz, új fényképezőgép
Mekkora összeget igényelhet?
Utazási terveire 400 000 Ft-tól akár 2 000 000 Ft-ig terjedő hitelösszeget ajánlunk.
Önrészre nincs szük...
Erste Lakástakarék és az ÁlomÉpítők csapata
Várjuk pályázatát, ha nehéz helyzetbe került, és szeretné családját biztonságban és szép környezetben tudni.
Ismer olyan családot, aki segítségre szorul, mert otthona lassan lakhatatlanná válik, és a problémát nem tudják egyedül megoldani? Mindig is szeretett volna segíteni, mert ők azok, akik igazán megérdemlik?
Nevezze őket a programba, hogy együtt jövőt teremthessünk számukra!
A zsű...
Szocpol-2012
Szocpol igénylési feltételek 2012-évben :
Milyen esetekben jogosult szocpol kedvezményre?
Ön akkor jogosult a lakásépítési kedvezmény (szocpol) utólagos igénybevételére, 2012-től ha a 12/2001 (I.31.) Kormányrendelet 2009. június 30-ig hatályos feltételeivel megkötött élő lakáshitele van és a lakáskölcsön igénylésekor az alábbi feltételek teljesültek: Önnek nem volt lakástulajdona, lakási...